Generációváltás és digitalizáció: Kulcsár Alexandra a Vezérigazgató Találkozó 2026 konferencián
Hogyan lehet úgy átadni egy vállalat irányítását a következő generációnak, hogy közben a cég működése és üzleti értéke is megmaradjon? És hogyan segíthet ebben a digitalizáció? Többek között ezekkel a kérdésekkel foglalkozott Kulcsár Alexandra, a NOREX ERP cégvezetője, tulajdonosa a 2026. október 14–15-én, Hévízen megrendezett Vezérigazgató Találkozón. A kétnapos rendezvényen egy innovációs kerekasztal-beszélgetés résztvevőjeként, majd önálló előadóként is megosztotta szakmai tapasztalatait.
Innováció és szervezetépítés vezetői szemmel
Az idei Vezérigazgató Találkozón Kulcsár Alexandra két program keretén belül is porondra került. Október 14-én egy innovációs kerekasztal-beszélgetés résztvevője volt, ahol sikeres cégvezetők osztották meg tapasztalataikat a szervezetépítésről, Dr. Bőgel György moderálásával.
Másnap, október 15-én már saját előadással állt a közönség elé. „A generációváltás és a digitalizáció együttes hatása a magyar tulajdonú vállalatoknál” című prezentációjában arra kereste a választ, milyen szerepet játszhatnak a digitális rendszerek a vállalatok sikeres átadásában, és mi történik akkor, ha a működéshez szükséges tudás jelentős része még mindig a tulajdonos fejében van.
A téma különösen aktuális a magyar középvállalati szektorban, ahol sok, a rendszerváltás környékén alapított vállalkozásnál most kerül napirendre az utódlás kérdése.

Amikor a vállalat működése a tulajdonos fejében van
Egy családi vállalatnál évtizedek alatt rengeteg olyan tudás halmozódik fel, amelyet sehol nem dokumentáltak. A tulajdonos pontosan tudja, melyik beszállítóval hogyan érdemes tárgyalni, milyen kedvezményt kaphat egy régi ügyfél, vagy melyik döntés mögött milyen korábbi tapasztalat áll.
Amíg személyesen részt vesz a napi működésben, ez sokszor fel sem tűnik. A probléma akkor jelentkezik, amikor a következő generációnak kellene átvennie ezeket a feladatokat.
Vagyis a generációváltás akkor válik komoly vállalati kockázattá, ha a cég tudása, döntései és folyamatai túlságosan egyetlen személyhez kötődnek.
A prezentációban bemutatott felmérési adatok szerint Magyarországon mintegy 2500 stabilan nyereséges közép- és nagyvállalat működik, amelyek közül hozzávetőleg 1400–1500 esetében a tulajdonos már elmúlt 63 éves, és nincs független menedzsment vagy érdemi utódjelölt.
Ez nem kizárólag családi kérdés. Az utódlás megoldatlansága a vállalat versenyképességét és értékét is érintheti.
Hogyan segíthet a digitalizáció a generációváltásban?
Az előadásban Alexandra hat érvet sorakoztatott fel amellett, hogy miért érdemes a digitalizációval már a generációváltás előtt foglalkozni.
Az első és talán legfontosabb a személyhez kötött tudás csökkentése. Egy megfelelően kialakított ERP rendszer, CRM vagy dokumentumkezelő megoldás segíthet abban, hogy az ügyfélkapcsolatok, az árazási szabályok, a beszállítói feltételek és a működési folyamatok ne kizárólag a tulajdonos emlékezetében létezzenek.
Ettől természetesen még nem kerül át minden tapasztalat egy informatikai rendszerbe. A szoftver nem fogja helyettesíteni azt az üzleti érzéket, amelyet valaki harminc év alatt szerzett meg. A fontos információkat és döntési szempontokat azonban láthatóvá és visszakereshetővé teheti. Ami az utód vagy utódok számára komoly segítség.
A generációváltás alapja a bizalom és ebben az adatok is segíthetnek
A vállalat átadása nem egyszerűen azt jelenti, hogy más neve kerül az ügyvezetői szerződésre. A döntési jogkörök és a felelősség átadásáról is szó van. Ehhez mindkét fél részéről bizalomra van szükség. Az új vezetőnek megbízható információk kellenek ahhoz, hogy felelősen dönthessen. Ha a készletek, a megrendelések, a vevői kitettségek, a pénzügyi helyzet és a nyereségesség naprakészen követhető, könnyebb átlátni a vállalat működését.
A korábbi tulajdonosnak pedig megnyugtató lehet, ha látja, hogy az utód nem megérzésekre vagy hiányos információkra támaszkodik, hanem valós vállalati adatok alapján hozza meg a döntéseit.
A generációváltás jó alkalom a régi folyamatok felülvizsgálatára
Egy vállalatnál könnyen kialakulnak olyan munkafolyamatok, amelyeknek az eredeti okára már senki sem emlékszik. Egyszer valaki így kezdte csinálni, bevált, és azóta mindenki ugyanúgy dolgozik. A generációváltás lehetőséget ad ezeknek a megszokásoknak a felülvizsgálatára.
Az előadásban elhangzottak szerint az utódlás időszakában a vállalatok gyakran a stratégiájukat, szervezetüket és működésüket is újragondolják. Érdemes ezt az alkalmat arra is felhasználni, hogy megvizsgálják, mely folyamatok működnek jól, és hol lenne szükség változtatásra.
A digitalizáció szempontjából ez különösen fontos. Nem biztos, hogy a régi folyamatokat kell változatlanul átültetni egy új rendszerbe. Sokkal hasznosabb lehet először átgondolni, hogyan szeretne működni a vállalat a következő években.
A rendezett működés a vállalat értékét is növelheti
A generációváltás nem minden esetben családon belül történik. Előfordulhat, hogy a tulajdonos végül a cég eladása, külső menedzsment bevonása vagy más tulajdonosi megoldás mellett dönt. Ilyenkor különösen fontossá válik, hogy a vállalat működése mennyire átlátható, és mennyire függ a jelenlegi tulajdonos személyes jelenlététől.
A dokumentált folyamatok, a rendezett vállalati adatok és a megfelelően működő informatikai rendszerek megkönnyíthetik a cég átvilágítását és az új vezetés munkáját. Ez a potenciális befektetők és vevők számára is értéket jelenthet. Vagyis a digitalizáció támogatja a vállalat hosszabb távú értékének megőrzésését.
Két generáció, eltérő tapasztalatok, közös célok
Az előadás a két generáció együttműködését is kihangsúlyozta. A fiatalabb vezetők jellemzően természetesebben használják a digitális eszközöket, és könnyebben fogadnak el új technológiai megoldásokat. Az idősebb generáció viszont olyan üzleti tapasztalattal, ügyfélismerettel és kapcsolatrendszerrel rendelkezhet, amelyet nem lehet néhány hónap alatt megszerezni.
A sikeres generációváltás során mindkettőre szükség van. A digitalizáció ebben akkor tud igazán segíteni, ha a vállalat a korábban felhalmozott tudást is igyekszik rendszerezni és átadhatóvá tenni.
Tehát a generációváltásra és a digitalizációra érdemes egymással összefüggő vezetői feladatként tekinteni. A technológia nem oldja meg önmagában az utódlást, de sokat segíthet abban, hogy a vállalat a tulajdonosváltás után is átláthatóan, kiszámíthatóan és eredményesen működjön. A legfontosabb kérdés pedig végül az, hogy működik-e majd a cég a tulajdonos nélkül is?